2016. június 1., szerda

Elkészült a Schlichter-villa

Győr városát építészetileg is megviselte a rendszerváltás.
1990-ben a Zálogház győri fiókja a Király utcába költözött, majd a BÁV Zrt. 1998-as megszűntével a Király utcai zaciból ázsiai bolt, a Bahia lett. A Schlichter-villa pedig 2005-ig üresen állt. A város régóta tárgyalt vállal,kozókkal, de 2001-ben Balogh József polgármester a Németországi Szövetségi Vasutak (DB) alelnökét és Leier urat, a Leier Holding tulajdonosát tárgyalóasztal mellé ültette Győrben.
Az eredemény az lett, hogy 2011-ben a Leier Holding tulajdonában álló osztrák Oberbank átépítette az egykori Frigyes-laktanya épületét és LCC (Leier City Center) néven egy modern irodaházat épített Nádorvárosban.
Idén tavasszal nyitotta meg a vidéki buszpályaudvar (győriek nyelvén parasztelosztó) mellett a Leier Üzletház és a folyosóval összekapcsolt épület, a Schlichter-villa pedig a Railion (mai nevén DB Schenker) központi irodájának ad otthont. A Railion (mai nevén DB Schenker) a Németországi Szövetségi Vasutak (DB) teherszállító cége, ennek vezérigazgatója a DB alelnöke, akivel tárgyalt annak idején Balogh József polgármester és Leier úr.
Mit kell tudni erről az épületről?
Schlichter úr egy alsó-szászországi textil-nagykereskedő família gyermeke volt, anyja zsidó származású, ezért elmenekült és Alsó-Morvaországból települt át Győr mellé, Ravazdra.
Győr városáért sokat tett, jó barátságot ápolt Bisinger Józseffel.
1903-ban ő alapította meg a Magyarországi Ipartestületek Győri Tagozatát, a mai Győri Kézműves Ipartestület elődjét, amelynek 1903-as alapításától Schlichter haláláig az elnöke volt.
A nevéhez fűződik a győriek által csak Déniának becézett Gardénia Csipkefüggönygyár megalapítása is, amely 1995-ben végelszámolással megszűnt.
Schlichter nagyon távoli, mellékági rokona Ausztriában, a vorarlbergi fővárosban, Bregenzben él, akitől a villa felújítására engedélyt kért Győr városa. Az akkor 80 év körül járó textil-közgazdász professzor beleegyezett és levéltári anyagokat adott át Bana József akkori városi levéltárigazgatónak a villa és a család történetéről.
Vannak még meglepetések Győrben is.
A villa gyönyörű lett, az üzletközpont is jól beleillik Győr és Nádorváros épületeibe.

Schlichter-villa

Pápa, a reformáció városa

Debrecen a kálvinista Róma, Pápa pedig a reformáció városa.  A gondolatot az adta, hogy tavasszal elmentem Pápa városába, mert a Reformata M...