2016. szeptember 25., vasárnap

A regionális busztársaságoktól a buszholdingokig

Amikor az 1950-es években a MÁVAUT felbomlott, akkor a fővárosban megalakult a Volánbusz, valamint az ország 19 megyéjében pedig a helyi társaságok. Ezeket 1-19-ig megszámozták és igazgatóságoknak hívták, majd pedig az 1980-as években elnevezték őket: Győr székhellyel a Kisalföld Volán, Szombathely székhellyel a Vasi Volán stb... megalakult, majd pedig az 1990-es rendszerváltáskor lezajlott privatizációnak köszönhetően néhány buszvállalat nem maradt állami kézben, hanem magánvállalattá szerveződtek, de mindegyik busztársaság megtartotta a részvénytársasági cégformát.
Az így végbement gazdasági változások következtében a 19 buszvállalat 26 Volán-társasággá szerveződött, mert volt olyan megye, ahol több Volán is alakult, pl. ilyen volt Veszprém megye, ahol volt Balaton Volán, Bakony Volán, Balatonfüredi Volán és Somló Volán. Ezek a társaságok nem voltak 2007-ig árelfogadóak, vagyis más-más társaságok ugyanolyan távolságra olcsóbb, illetve drágább bérleteket és jegyeket kínáltak.
A 2010-ben hatalomra került kormányzat a 26 Volán-társaságot több nagyobb közlekedési központtá szervezte át, aminek egyetlen egy pozitív eredménye az volt, hogy fokozatosan árelfogadóak lettek a közlekedési társaságok, de más jó dolgot nem tudok elmondani erről.
A 4 Veszprém megyei cég, a Zala Volán, Vasi Volán és Kisalföld Volán összegyúrásából Szombathely központtal 2015-ben megalakult az Északnyugat-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (ÉNYKK), amely óriásholdingból való kiválást fontolgatja a legerősebb tagvállalata, a győri székhelyű Kisalföld Volán Zrt.


2016. szeptember 20., kedd

Bécsi közlekedés 2010-ben

Ilyen volt Bécs közlekedése, amikor még volt Südbahnhof is.



Bécs közlekedése több részre tagolódik: a vasútra, a közútra, a légi- és a vízi járatokra és természetesen a városon belüli tömegközlekedésre.
A Bécs-Schwechati nemzetközi repülőtér (németül Flughafen Wien-Schwechat) Ausztria legforgalmasabb és legnagyobb repülőtere. Egy közeli településről gyakran Schwechatnak nevezik. Alkalmas nagyméretű, széles törzsű gépek (mint a Boeing 747) fogadására. Az Austrian Airlinesnak és leányvállalatainak, a Nikinek és a SkyEuropenak bázisrepülőtere.
Elhelyezkedés Schwechat
Megnyitás 1938
Üzemeltető Flughafen Wien AG
Utasforgalom 18 114 103 fő
Teherforgalom 254 006 t
Gépmozgás 243 430 db
Kifutópályák
Irány
Hosszúság
Burkolat
16/34
3600 m
aszfalt
11/29
3500 m
aszfalt

Távolsági

Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) jelentős vonatállománya Bécsből indul vagy ide érkezik. A város nagyobb pályaudvarai:
Ezek közül a legnagyobb nemzetközi forgalomért a Westbahnhof a felelős, de például a Győr–Bécs és a Fertőszentmiklós–Bécs viszonylatú EuRegio személyvonatok a Südbahnhofot használják, és ide érkeznek a pozsonyi vonatok, néhány lengyel és német vonatpár, valamint a Südbahnon keresztül Olaszország felől érkező járatok, míg a soproni és más GYSEV-járatokat Wien Meidling szolgálja ki. Mindegyik pályaudvar közvelenül vagy közvetve elérhető metróval, megkönnyítve az esetleges átszállásokat. A Südbahnhof déli részét egy átépítés következtében 2009-ben lezárták, így a Magyarországról induló/érkező vonatok az alábbiak szerint közlekednek:
  • EuRegio személyvonatok (Győr-Bécs): továbbra is a Südbahnhof (Bstg. 1-9) maradt
  • EC, EN és a nemzetközi gyorsvonatok: mindegyik megáll Wien Meidlingen
A Südbahnhof ideiglenes működése során megmaradó összeköttetések:
  • 1-9 vágány: EuRegio személyvonatok, valamint S-Bahn szerelvények
  • 11-19 vágány: Lezárva
  • 21-22 vágány: Elővárosi vonatok, valamint S-Bahn szerelvények
Wien Südbahnhof a 2009. december 13-án kezdődött átépítéséig Bécs legnagyobb vasúti fejpályaudvara volt, mely egyúttal multimodális tömegközlekedési csomópontként is működött. A pályaudvar másfél évszázadnál is hosszabb története az osztrák vasutak fejlődését követi. A bontásra ítélt épületegyüttes jelentős része az 1960-as években fejlődött ki, magán hordozta a korszak jellegzetes stílusjegyeit. A megkezdődött átépítés során a pályaudvar túlnyomó részét lebontották, és csak bizonyos viszonylatok forgalma maradt itt átmeneti kialakítású állomásépületben. Az állomás szerepét 2012-től a helyén felépülő Wien Hauptbahnhof veszi át.

A mostani állomás legkorábbi előzményei a Gloggnitzer Bahnhof, mely a SüdBahn végállomása volt, és a Raaber Bahnhof, mely az Ostbahn kezdete volt. A két állomás kb. 90 fokban van elforgatva egymáshoz képest. Az épületet Matthias Schönerer építette 1841 és 1846 között klasszicista stílusban.
A 2000-es években a Südbahnhof a bécsi városi és elővárosi közlekedésben játszott meghatározó szerepe mellett a nemzetközi vasúti forgalomban is fontos volt.
A többszintes állomás alsó, felszín alatti állomásrészben (21-es és 22-es vágányok) a bécsi S-Bahn egyes vonalainak állomása található, itt napközben 3-5 percenkénti menetsűrűséggel követik egymást a szerelvények. A vonatok itt az S-Bahnra jellemző módon balra tartás szerint közlekednek, azaz a két sín közül a menetirányba eső bal oldali sínen futnak.
A földszinten, ahol az épületegyüttes csatlakozik a városi villamos- és buszforgalomhoz, volt található a tágas légterű, jellegzetesen 60-as évekbeli építészeti stílusú utasforgalmi csarnok, ahol a jegyárusító automaták, pénztárak, utastájékoztatás és üzletek kaptak helyet, továbbá az állomásépület előtt itt volt a Schwechatra induló reptéri busz megállója is. Az épület jelentős üvegfelületeinek köszönhetően napközben jól bevilágított volt, ekkorra azonban ez már hátrányokat is hordozott magában: a tetőszerkezet az állomás bezárása előtt már olyannyira megrongálódott, hogy esős időben számos helyen befolyt a víz.
A földszintről érdekes térbeli megoldással elrendezett mozgójárdák és mozgólépcsők vezettek az Ostbahnhof (1-9 vágányok) peronjára, illetve az ennél is magasabban fekvő, tulajdonképpeni "Südbahnhof" peronjaira.
A pályaudvar Ostbahnhof része szolgálta ki az S60-as S-Bahn-vonalat Bruck an der Leitha felé, mely Hegyeshalmon át Győrbe, illetve Neusiedl am Seen keresztül Fertőszentmiklósra menő Euroregio-vonalakban folytatódik Magyarország, illetve Kittseen keresztül Pozsony (Bratislava-Petrzalka) felé, de ugyancsak innen indultak Marcheggen át a pozsonyi főpályaudvar felé a vonatok, biztosítva ebben az irányban is Szlovákia és tovább Csehország, Lengyelország és Németország egyes részei felé a nemzetközi vasúti összeköttetést.
Ugyancsak a Südbahnhofról indultak Wien Meidling állomáson át a mödlingi vonal járatai, illetve Bécsújhely és Sopron (és tovább Deutschkreuz) felé a GySEV-vonatok, a Semmeringi vasúton át pedig Mürzzuschlag, Graz felé belföldi, illetve Maribor, valamint Olaszország felé a nemzetközi expresszek.
Már 2009 közepén elkezdődtek a bontási munkálatok, amint az időközben átépített Wien Meidling állomás teljesen üzemszerűen tudott már működni. A tároló- és rendezővágányokat, és a nem közvetlenül az utasforgalmat szolgáló épületeket már 2009 novemberére elbontották, az Ostbahnhof peronjait két vágány kivételével megrövidítették. 2010 elején a megrövidített vágányokból (1-9 vágányok) és két másik, korábban más célra használt vágányból (új, 10-11 vágányok) egy ideiglenes fejpályaudvart és utasforgalmi zónát alakítottak ki a korábban is innen induló vonalak nagy részének kiszolgálására. A mélyszinti S-Bahn-állomáshoz pedig új kijáratokat nyitottak a korábbi (immár jórészt elbontott) állomásépülettel átellenben, közvetlenül a villamosmegálló felé. A két állomásrész egymásból jelenleg hosszabb gyalogúttal érhető csak el. Az ideiglenes fejpályaudvar kijáratánál gyalogátkelőt is létesítettek, mivel a korábbi ostbahnhofi oldalon az építkezés miatt ilyen mérvű gyalogosforgalom veszélyes lenne.
A szűk értelemben vett südbahnhofi részt gyakorlatilag teljesen elbontották, az átépítés alatt az érintett vonatok Wien Meidling állomásra érkeznek és onnan indulnak. Ezzel az átépítés idejére a Südbahnhof megmaradó részeinek a közvetett metrócsatlakozása (U1 Südtiroler Platz) is megszűnt.
A Wien Westbahnhof (magyarul: bécsi nyugati pályaudvar) egy vasúti fejpályaudvar Bécsben, Ausztriában. Az osztrák Westbahn kiindulópontja. Számos távolsági vonat végállomása, vonatok indulnak innen Salzburg, München, Frankfurt, Zürich, Budapest, Bukarest, Belgrád irányába. Továbbá helyiérdekű vonatok (S-Bahn) és kettő földalatti (U3 és U6) megállója. Hat villamos vonal is érinti az állomás előtti teret, az Europaplatz-ot.
Az állomás Bécs központjában található, a Mariahilfer Straße közelében.
A Westbahnhof a Wien Südbahnhof mellett a két nagy bécsi vonatállomás közül az egyik, és kiindulási pontja a Németországba, Lengyelországba, Franciaországba, Belgiumba induló vonatoknak. A Speisinger Connect-en keresztül van kapcsolata Magyarország, Szerbia és Románia felé. Az állomás egy úgynevezett „fejállomás”: a továbbhaladó vonatoknak irányt kell váltaniuk.

Továbbá a Westbahnhof a kiindulópontja a Bécsből induló S-Bahn vonatoknak.
A tervezett új Wien Hauptbahnhof állomással a Westbahnhof el fogja veszíteni jelenlegi jelentőségének egy részét, mert a nemzetközi vonatokat, melyek továbbhaladnak Kelet-Európába, el fogják terelni egy csatlakozó alagúton keresztül az új pályaudvar irányába. Ekkor az állomás méretének és forgalmának csökkenésére lehet számítani.
Építés éve 1858
Építési stílus klasszicista modern
Építészek
Moritz Lohr (1858),
Arge Hartiger, Wöhnhart & Schlarbaum (19491954),
ARGE Hartig, Wöhnhart & Schlarbaum (1949-1954)
Wien Meidling Bécs másfél évszázadnál is hosszabb történetre visszatekintő, 2009-ben felújított és átépített vasútállomása, mely egyúttal multimodális csomópont is: az U6 metró, Wiener Lokalbahnen (Badner Bahn) a 62-es villamosvonal, és számos buszjárat csatlakozik itt a vasúti forgalomhoz. A Westbahnhof és az átépítés előtti forgalmát tekintve Südbahnhof után a harmadik legforgalmasabb bécsi pályaudvar volt 2009-ben. A metróállomásnál bevásárlóközpont, a közelben pedig ingázók számára hosszú távra kiadó szobák, lakások találhatók jelentős számban.
A helyi és elővárosi közlekedésben (S-Bahn, regionális összeköttetések) igen nagy jelentőséggel bíró állomás nemzetközi expresszek megállóhelye is, bizonyos esetekben (főleg a kelet-nyugati forgalomban) az egyetlen jelentős bécsi megálló.
Südbahnhof állomás átépítés miatti bezárásának következtében az ottani forgalom egy jelentős részét átterelik Meidlingbe, amely 50 -ot meghaladó utasforgalom-növekedést jelent.
A pályaudvar nyolc utasforgalmi vágánya szolgálja ki az S-Bahn-kapcsolatokat (Hütteldorf, Floridsdorf, Gänsendorf), a Mödling-Baden-vonalat, illetve a Südbahn-t (Graz, Maribor felé); Magyarország viszonylatában egyrészt a németországi EuroCity- és Railjet-EuroCity-k állnak meg; Meidlinget érintve mennek tovább a bécsújhelyi és soproni vonatok, köztük a GySEV járatai is.
A Lainzer Tunnel (lainzi vasúti alagút) 2013-ra tervezett befejezésével az állomás szerepe a nemzetközi forgalomban még tovább nőhet.
Megnyitás 1841. június 20.
Rekonstrukció évei 2009

Elővárosi (S-Bahn)

A Bécs környéki elővárosi vasutak (megközelítőleg megegyezik a HÉV-vel) rengeteg utast szállítanak nap, mint nap; szám szerint megközelítőleg 300000 főt. Működésükért az ÖBB a felelős.
Előnye többek között, hogy:
  • ütemes menetrenddel rendelkezik,
  • kifejezetten jó összeköttetéssel rendelkezik más közösségi közlekedési eszközökkel, s illeszkedik a különböző régiók tarifaszabályozásába és a különböző közlekedési társaságok működésébe,
  • általában motorvonatokból áll, amelyekre jellemző a gyors utascsere (sok és széles ajtóval rendelkeznek), a nagy befogadóképesség és az átlagosnál jobb gyorsulás,
  • megemelt (akadálymentesített) peronokkal rendelkezik, hogy az azzal egy szintben lévő utastér ez által is gyorsabbá tegye a ki- és beszállást.

A Bécs-és környéki S-Bahn vonalak:
  • S 1: Floridsdorf - Gänserndorf
  • S 2: Floridsdorf - Mistelbach (- Laa/Thaya)
  • S 3: Floridsdorf - Hollabrunn
  • S 5: Floridsdorf - Hollabrunn
  • S 6: Meidling (Philadelphiabrücke) - Wiener Neustadt
  • S 7: Rennweg - Schwechat (Repülőtér) - Wolfsthal
  • S 8: Südbahnhof - Floirdsdorf
  • S 9: Meidling (Philadelphiabrücke) - Wiener Neustadt
  • S 15: Meidling (Philadelphiabrücke) - Unter Purkersdorf
  • S 40: Franz-Josefs-Bhf. - Tulln (- St. Pölten)
  • S 45: Handelskai - Hütteldorf
  • S 50: Westbahnhof - Tullnerbach-Pressbaum (-Rekawinkel)
  • S 60: Südbahnhof - Bruck a.d. Leitha (- Parndorf Ost - Neusiedl am See)
  • S 80: Südbahnhof - Hausfeldstraße
Létezik egy ún. fővonal is, amelyen valamennyi fent felsorolt S-Bahn közlekedik. Ez a vonal Bécs belvárosának mondhatni határa. Ezen fővonalon az alábbi vonalak szerelvényei vesznek részt. Ez egy ún. kiegészítő vonal, tehát a járatok nem mindegyike érinti.
Ez a vonal a következő:
Floridsdorf-Handelskai-Traisengasse-Praterstern (Bhf. Wien-Nord)-Landstraße (Bhf. Wien-Mitte) - Rennweg (az S 7 itt válik ki) -Südbahnhof-Südtiroler Platz -Matzleinsdorfer Platz-Philadelphiabrücke (Bhf. Wien-Meidling)
A térképek (általánosan) sötétkék színnel jelölik.

Bécs–Baden vasút (WLB)

A Wiener Lokalbahnen AG BécsBaden viszonylatban közlekedő vonala, a Wiener Lokalbahn (Badner Bahn néven is ismert) az egyetlen (magyar vonatkozásnak megfelelően) igazán HÉV-nek nevezhető vonal. Mint a nevében is benne van, Bécs és Baden városát köti össze. Ez a távolság 27,2 km, amely vonalon napi 30.000 ember ingázik. A vonal belvárosi része egyúttal villamos vonal is: az Opera és a Philadelphiabrücke (Wien Meidling) között csaknem végig a 62-es villamos vonalával egyezik meg, ebből a Laurenzgasse és Eichenstrasse megálló között a felszín alatt közlekedik. Ez a vonal is tagja a VOR közlekedési szövetségnek.
Vasút ellenére 650, 750 illetve 850 V a felsővezeték feszültsége, amely jóval elmarad az Ausztriában szokásos más vonalakéhoz képest.
Csúcsidőszakban 7-8 percenként, míg egyéb időszakban 15 percenként közlekedik. A vonal két végállomása: Bécs, Opera (Wien - Karlsplatz, Oper) és Baden, Josefsplatz, de egyes forgalmi időszakokban rövidített, sűrítő betétjáratok is közlekednek Bécs, Wolfganggasse és Wiener Neudorf végállomásokkal.
A térképek erősen sötétkék vagy zöldes-kék színnel jelölik.
Még egy kis érdekesség a céggel kapcsolatban: a közlekedési vállalatot 1903-ban alapította Ferenc József osztrák császár, aki a cég elnöke volt, a vezérigazgatói posztot pedig a császári kancellár töltötte be. Sok változáson ment át az évtizedek folyamán. 1923-ban az alapító okiratot módosították és ennek eredményeképpen a részvénytársaság élén megszűntették az elnöki munkakört, mert ennek minden bécsi és badeni lakos tulajdonosa-és részvényese, tehát a vezérigazgatót egyszer Baden polgármestere, egyszer pedig Bécs I. kerületének (Wien Innere Stadt, Belváros) polgármestere adja a vállalatnak, élén egy főállású alkalmazott, az ügyvezető igazgató áll.

City Airport Train (CAT)

A City Airport Train a schwechati repülőteret köti össze a várossal. Rendkívül magas komfortfokozattal rendelkezik. A repülőtérről a városba (Landstraße, Bf. Wien Mitte) 16 perc alatt jut el. Menetközben információs monitorok tájékoztatják az utasokat a légitársaságok ajánlatairól, a városi programokról és egyéb információkról. Az utaskísérők a vonat indulását követően angol és német nyelven köszöntik az utasokat. A Wien Mitte Bahnhof eredeti neve Bécsi GySEV-pályaudvar volt, amely a soproni vonatokat fogadta és indította.
Az egy útra szóló jegy ára 8 €, míg a menettértié 15 €. A jegyek automatákból, Interneten keresztül és pénztárakból egyaránt megvásárolhatóak. Az utazást könnyítendő, az Austrian Airlines a központi pályaudvar indulási szintjén egy ún. check-in részleget helyezett el, így aki az AUA-val utazik, és a reptérre való kijutáshoz a CAT-ot veszi igénybe, az már itt feladhatja a csomagját. Létezik ún. CAT-TAXI is, amely a vonathoz képest hasonló komfort szinten juttatja el az utast a vonathoz/-tól.
A vonatok hétfőtől szombatig reggel 5.30 és éjszaka 23.30 között közlekednek, irányonként 30 perces intervallummal.
Jelenleg tervezés alatt áll, hogy a vonalat meghosszabbítsák a pozsonyi Stefanik repülőtérig.
A térképek sárgászöld színnel jelölik.
Az egész városban (szinte kivétel nélkül) fizetni kell a parkolásért, amelyet automatáknál, SMS-ben, WAP-on vagy weben lehet fizetni. Azon autósok, akik nem fizetnek parkolási díjat, az autójukat a rendőrség vagy a parkolási ellenőrzés elszállítattja. Az így elvontatott autó kiváltása díja pedig a szabálysértés mértékének megfelelően változik.
A várost az alábbi utak érintik:
  • Autópályák: A1, A2, A3, A4, A6, A21, A22, A23
  • Gyorsforgalmi utak: S1, S2
  • Főutak: 1, 3, 8, 9, 10, 11, 12, 16, 17, 221, 224, 225, 227
A város tömegközlekedésének (autóbusz, villamos, metró) legjelentősebb részét a Wiener Linien (továbbiakban: WL) látja el, amely a Wiener Stadtwerke Holding tagja. A társaság közel 7.700 munkahelyet biztosít. 2007-ben 793 millió utast szállított, ami a cég történelmében rekordnak számít. Az utasok 24 %-a (megközelítőleg minden negyedik) diák. Az emberek 36%-a választja a WL járatait a városban való utazáshoz.
A társaság jelmondata: Die Stadt gehört Dir. (Tiéd a város!)
A cég fenntart összesen
  • 5 metróvonalat (U-Bahn) 65,1 km hosszan (476,7 millió utassal)
  • 30 villamos vonalat 227,3 km hosszan (200,4 millió utassal)
  • 60 nappali-, 23 éjszakai-és 18 ASTAX-autóbuszvonalat 669,1 km hosszan (116 millió utassal).

Tarifarendszer

Bécs tömegközlekedése része a VOR (Verkehrsverbund Ost-Region) közlekedési szövetségnek, amely zónás tarifarendszert használ. Bécs közigazgatási határáig terjed a 100-as zóna ("Kernzone"). Ezen belül egységes a díjszabási rendszer. A városon kívüli zónák jelölése háromjegyű számmal történik.
Jegytípusok és jegyárak (2010. márciusában érvényes árak):
  • Zónajegy: elővételben 1,80 €, járművön 2,20 € (egy irányban zónán belül korlátlan számú átszállásra jogosít)
  • 4 alkalmas jegy: 7,20 €
  • Szakaszjegy (Érvényes autóbuszra és villamosra a megjelölt szakaszhatárok közötti utazásra, metrón két megálló távolságra): elővételben 0,90 €; járművön 1,10 €
  • Félárú jegy (Gyermek, kutya, kerékpár): elővételben 0,90 €; járművön 1,10 €
  • 2 alkalmas félárú jegy: 1,80 €
  • 4 alkalmas félárú jegy: 3,60 €
  • 2 alkalmas senior jegy (65 év felett): 2,30 €
  • Bevásárlójegy (hétköznap 8-20 óráig): 4,60 €
  • 24 órás jegy: 5,70 €
  • 48 órás jegy: 10 €
  • 72 órás jegy: 13,60 €
  • Bécs kártya (Működése megegyezik a Budapest kártyáéval): 18,50 €
  • Hetijegy (naptári hétre): 14 €
  • 8 napos jegy (szabadon választható, egymást nem feltétlenül követő napokra): 28,80 €
  • Havijegy (naptári hónapra): 49,50 €
  • Éves bérlet: 449 €
  • Senior éves bérlet: 449 €
  • Diák szakaszbérlet (érvényes szeptembertől júniusig, hétfőtől szombatig, kizárólag az iskola és a lakhely között): 19,60 €
  • Szemeszter bérlet: 50,50 € - 128,50 €
  • Méltányossági évesbérlet: 19,60 €
  • Vienna Ring Tram (vonaljegy; más jegyekkel kombinálható): 6 €
Jegyek kaphatóak a VOR-automatáknál, a nagyobb állomásoknál lévő pénztáraknál, trafikokban, valamint az összes postahivatalban városszerte. A diákbérleteket kizárólag osztrák diákigazolvánnyal rendelkezők vehetik igénybe (nemzetközi diákigazolvánnyal nem vehető igénybe). Érdekesség, hogy míg Magyarországon a havi bérletek a tárgy hót követő 5. nap 24. órájáig érvényesek, addig Bécsben csak a tárgy hót követő 2. nap 24 órájáig érvényesek!
Egy pár éve bevezetett fejlesztésnek köszönhetően már Interneten és SMS-ben is vásárolható vonal-, illetve napijegy. Előny, hogy így a vonaljegy 90 percig érvényes; hátrány viszont, hogy az elővételi árhoz képest 30 eurocenttel drágább.
Az utastájékoztatás rendkívül fejlett. Az összes vonal összes járművén található automata hangosbemondás, amely tájékoztatja az utast a következő megállóról valamint átszállási kapcsolatairól (amennyiben van) és metró esetén közli azt is, hogy melyik oldalon lesz a peron.
A megállóhelyek egyre növekvő részén található elektronikus kijelző berendezés, amely percre pontosan kiírja, mikor jön a következő járat, emellett a végállomását is feltünteti. Jelzi továbbá, hogy kerekesszékkel igénybe vehető-e a jármű.
A metrók kijelzőjének két oldalán található egy-egy kis nyíl. A kigyulladó nyíl mutatja, hogy melyik oldalon nyithatóak majd az ajtók a következő állomásnál.
Ahány ország, annyiféle lehetőség létezik arra, hogy milyen utastájékoztatás történik, amikor a metró az állomásról indulni készül. Bécsben 2008 óta automata figyelmezteti az utasokat a Zug fährt ab! (megközelítő magyar fordítás: a vonat indul!) üzenettel, majd ezt követően egy 1-2 másodperces búgó hang következik. Ezt követően az ajtók bezáródnak és a vonat elhagyja az állomást.

A bécsi metró (németül Wiener U-Bahn) az osztrák főváros, Bécs öt vonalból álló metróhálózata. A metróvonalak belvárosi része föld alatt halad, kivéve a U6-ost, amely a régi bécsi városi vasút viaduktjain közlekedik. A modern metró első szakaszát 1976. május 8-án nyitották meg, de két vonal (az U4 és az U6) még a régi vasút részét képezte, amelyet viszont már 1898-ban megnyitottak. A hálózat az utóbbi években dinamikusan fejlődik, átlagosan kétévente hosszabbodik valamely vonal néhány megállóval, legutóbb az U2-es vonal meghosszabbítását adták át 2010. október 2-án.
Bécs metróhálózatának történelme a 19. századba nyúlik vissza. 1898-ban három Stadtbahn vonal épült. Ezeket később átalakították két metróvonallá (4-es és 6-os), és egy Schnellbahn elővárosi vasúttá. 1968-ban a város vezetősége úgy döntött, hogy kiépítenek egy kezdetleges metróhálózatot. Ez az 1-es, a 2-es félkör, amit részben megépített villamos alagútból alakítottak ki, és a 4-es vonalat tartalmazta. Az U 2-t ezt követően több ütemben meghosszabbítottak. A Karlsplatztól kezdtek építkezni, ahonnan az összes vonal kiindult. Elsőként a Reumannplatz–Karlsplatz közötti és Heiligenstadt–Schottenring közötti szakaszokat adták át. 1982-re már mind a három vonal teljesen elkészült. A 2010. október 2-án átadott, az U2 vonalán található Donauspital állomás lett a bécsi metró 100. állomása.
Bécs metróhálózata több helyen lett régebbi közlekedési eszközökből (Stadtbahn, villamos) átalakítva. Ennek a maradványa, hogy sok helyen felszínre érkeznek a metrók. A földalatti jó összeköttetéssel rendelkezik a villamoshálózattal és az S-Bahn (elővárosi vasút/HÉV) vonalakkal is. Ezeket kombinálják is, így kevesebb átszállásra van szükség, nem olyan széttagolt a hálózat, mint Budapesten.
Az elkövetkező években az U1-es vonal déli irányú fejlesztése a fő cél. Az U2-es vonal további északi hosszabbítása is napirenden van. Jelenleg vitatott, de komoly érvek szólnak mellette, hogy ugyancsak az U2-est déli irányban meghosszabbítva a most épülő Hauptbahnhofot bekötik a metróhálózatba. A távlati tervek közt szerepel a U6-os vonal északi hosszabbítása és az U5-ös vonal kiépítése. Az utóbbi az elképzelések szerint a mai U2-es vonal alagútjának egy részét fogja igénybe venni.
Az egykori Bécsi Közlekedési Vállalat (Wiener Verkehrsbetriebe) 1998-ban egy 60 metrószerelvényre szóló keretszerződést kötött a Siemens/Adtranz/Elin konzorciummal. A szerződés szerint a metrószerelvényeknek egyenként hat kocsiból kell állniuk és teljes hosszukban átjárhatóknak kell lenniük. Az új szerelvények egy részét az U1-es és U2-es vonalak új szakaszaira szánták, másik részét pedig az 1970-es években gyártott öreg szerelvények cseréjére kívánták felhasználni. 2000 márciusában a prototípust már a jogutód Wiener Linien cég vette át tesztelésre (időközben az Adtranz céget a Bombardier magába olvasztotta). Először 2000 végén, az U 3-as vonal új szakaszán szállított utasokat az új szerelvény. A közlekedési vállalat 2002 szeptemberében rendelte meg az első 20 szerelvényt, ezek 2005 februárja óta többé-kevésbé folyamatosan érkeznek az osztrák fővárosba.

Műszaki tulajdonságok

  • nyomtáv: 1435 mm
  • hosszúság: 111,2 m
  • tömeg: 162,6 t
  • ülőhely: 260 fő
  • végsebesség: 80 km/h

Viszonylatok

U1 Reumannplatz ↔ Leopoldau 1978 – 2006 14,6 km 19        811 m
U2 Karlsplatz ↔ Aspernstraße 1980 – 2010 12,8 km 17          800 m
U3 Ottakring ↔ Simmering 1991 – 2000 13,5 km         21        675 m
U4 Hütteldorf ↔ Heiligenstadt 1976 – 1981 16,4 km 20           863 m
U6 Siebenhirten ↔ Floridsdorf 1989 – 1996 17,5 km 24          761 m

Csomópontok, átszállóhelyek

Karlsplatz U1 U2 U4 WLB
Ez az egyetlen háromvonalas csomópont
Praterstern U1 U2
Stephansplatz U1 U3
City Schwedenplatz U1 U4
Volkstheater U2 U3
Schottenring U2 U4
Landstraße U3 U4
Westbahnhof U3 U6
Längenfeldgasse U4 U6
Spittelau U4 U6

Villamos (Straßenbahn)

A villamoshálózat 30 vonallal rendelkezik. Ezek keresztül-kasul átszelik az egész várost.
A 30 vonal:
  • D: Südbahnhof (S) - Nussdorf, Beethovengang
  • O: Migerkastraße - Praterstern, Bf. Wien Nord (S) (U)
  • 1: Stefan-Fadinger-Platz - Prater, Hauptallee
  • 2: Ottakringer Straße/Erdbrustgasse - Friederich-Engels-Platz
  • 5: Praterstern, Bf. Wien Nord (S) (U) - Westbahnhof (S) (U)
  • 6: Burggasse, Stadthalle - Zentralfriedhof, 3. Tor
  • 9: Westbahnhof (S) (U) - Wallrissstraße
  • 10: Dornbach, Güpfelingerstraße - Kennedybrücke, Hietzing (U)
  • 18: Burggasse, Stadthalle (U) - Schlachthausgasse (U)
  • 26: Edmund-Hawranek-Platz - Oberdorfstraße
  • 30*: Floridsdorf (S) (U) - Stammersdorf
  • 31: Schottenring (U) - Stammersdorf
  • 33: Friedrich-Engels-Platz - Josefstädter Straße (U)
  • 37: Schottentor (U) - Hohe Warte
  • 38: Schottentor (U) - Grinzing
  • 40: Schottentor (U) - Gersthof, Herbeckstraße
  • 41: Schottentor (U) - Pötzleinsdorf
  • 42: Schottentor (U) - Währing, Antonigasse
  • 43: Schottentor (U) - Neuwaldegg
  • 44: Schottentor (U) - Dornbach, Güpferlingstraße
  • 46: Dr.-Karl-Renner-Ring (U) - Joachimsthalerplatz
  • 49: Dr.-Karl-Renner-Ring (U) - Hütteldorf, Bujattigasse
  • 52: Westbahnhof (S) (U) - Baumgarten
  • 58: Westbahnhof (S) (U) - Unter Sankt Veit, Hummelgasse
  • 60: Hietzing (U) - Rodaun
  • 62: Karlsplatz, Oper (S) (U) (WLB) - Lainz, Wolkersbergenstraße
  • 67: Otto-Probst-Platz - Kurzentrum Oberlaa
  • 71: Schubertring - Zinnergasse/Kaiserebersdorfer Straße
Egy 2009-ben tervezett módosítás szerint a D villamosból 3-as, míg a 71-esből 4-es villamos lesz.
A bécsi 37-es villamos a Schottentori Egyetem és a Hohe Warte között közlekedik. Télen rengeteg utas használja, mivel a Hohe Warte kedvelt síelőhely.
Általában a nagyobb fővárosok autóbusz hálózata minimum 100 vonalból áll - ez Bécsre nem érvényes. Mivel a villamos vonalak igen sűrűn szelik át a várost, az autóbuszvonalak csak a villamossal el nem látott részeken találhatók: 2010-ben Bécsben 61 nappali és 23 éjszakai vonal van.
Bécsben egy érdekes viszonylatnév-jelölési rendszert vezettek be. Ennek értelmében a villamosok száma után nincs semmilyen betűjel, a metrók vonalszáma előtt egy U, az S-Bahnok vonalszáma előtt egy S, míg az autóbuszok viszonylatszáma mögött egy A vagy B betű található – általában attól függően, hogy az autóbuszt a WL üzemelteti-e vagy sem. Az A jelzésűek általában, néhány kivétellel a W L-hez tartoznak, míg B-vel jelölt járatokat nem a W L üzemelteti, hanem környéki autóbusz-társaságok (a WL alvállalatai), elsősorban a Dr. Richard. Az éjszakai buszjáratokat a járatszám elé írt N betű jelzi (Nachtbus).

A 61 darab A jelzésű vonal listája:
  • 1A*: Stubentor (U) - Schottentor (U)
  • 2A*: Schwedenplatz (U) - Kirchengasse (U)
  • 3A*: Schottenring (U) - Schwazerbergplatz
  • 4A: Karlsplatz (U) (WLB) - Rotundenbrücke, Wittelsbachstraße
  • 5A: Brigittenau, Griegstraße - Nestroyplatz (U)
  • 7A: Bf. Wien Meidling (S) - Reumannplatz (U)
  • 8A: Bf. Wien Meidling (S) - ORF-Zentrum, Küniglberg
  • 9A*: Philadelphiabrücke, Bf. Wien Meidling (S) (U) - Meidling Hauptstraße (U)
  • 10A: Bf. Heiligenstadt (S) (U) - Niederhofstraße (U)
  • 11A: Krieau (U) - Heiligenstadt (S) (U)
  • 12A: Possingergasse - Eichenstraße (WLB)
  • 13A: Südbahnhof (S) - Alser Straße, Skodagasse
  • 14A: Neubaugasse (U) - Reumannplatz (U)
  • 15A: Meidling Haupstraße (U) - Grillgasse (U)
  • 16A: Hetzendorf - Inzersdorf, Richard-Strauss Straße
  • 17A: Wienerfeld - Unterlaa, Stadtgrenze
  • 19A*: Alaudagasse - Alaudagasse
Körjárat a Favoritenstr.-Oberlaaer Str.-Großmarktstr.-Franz-Koci Str.-Alaudagasse útvonalon
  • 23A: Kagraner Platz (U) - Hausfeldstraße (S)
  • 24A: Kagraner Platz (U) - Invalidensiedlung
  • 25A: Rennbahnweg (U) - Süßenbrunner Platz
Iskolai időszakban és minden este a Kagraner Platz (U) - Süßenbrunn (S) útvonalon közlekedik
  • 26A: Kagran (U) - Groß-Enzersdorf
  • 27A: Kagran (U) - Erzherzog-Karl Straße (S)
  • 28A: Floridsdorf (S) (U) - Großfeldsiedlung, Bubergasse
  • 29A: Floridsdorf (S) (U) - Leopoldau (S) (U) - Großfeldsiedlung (U)
  • 30A: Stammersdorf, Freiheitsplatz - Siemensstraße (S)
  • 31A: Kagraner Platz (U) - Jochbergengasse
  • 32A: Leopoldau (S) (U) - Strebersdorf (S)
Minden este érinti a Siemensstraße-i (S) megállóhelyet
  • 33A*: Floridsdorf - Mühlschüttel
  • 34A*: Heiligenstadt (S) (U) - Kreilplatz - Amsthaus Muthgasse
  • 35A: Salmannsdorf - Nordbergbrücke (S) (U)
  • 36A*: Jedlesee, Bellgasse - Großjedlersdorf, Skraupstraße
  • 37A: Dänenstraße - Engerthstraße, Traisengasse
  • 38A: Heiligenstadt (S) (U) - Leopoldsberg
  • 39A: Jägerstraße (U) - Sievering
  • 40A: Schottentor (U) - Döblinger Friedhof
  • 41A: Pötzleinsdorf - Neustrifter Friedhof, 3. Tor
  • 47A: Unter Sankt Veit (U) - Baumgartner Höhe, Pulmologisches Zentrum
  • 48A: Baumgartner Höhe - Dr. Karl Renner Ring (U)
  • 51A: Ottakringer Bad - Kennedybrücke, Hietzing (U)
  • 57A: Burgring (U) - Anschützgasse
  • 59A: Karlsplatz, Oper (U) (WLB) - Philadelphiabrücke (S) (U) (WLB)
  • 60A: Liesing (S) - Atzgersdorf (S) - Liesing (S)
Körjárat a Breitenfurter Str. - Endresstr. - Rodaunerstr. útvonalon
  • 62A: Bf. Wien Meidling (S) (U) (WLB) - Liesing (S)
  • 63A: Wienerbergstraße - Am Rosenhügel
  • 64A: Bf. Hetzendorf (S) - Liesing (S)
  • 65A: Reumannplatz (U) - Inzersdorf, Zetschegasse
  • 66A: Reumannplatz (U) - Alt Erlaa (U) - Liesing (S)
  • 67A: Reumannplatz (U) - Bíróstraße, Jochen Rindt Straße
  • 68A: Reumannplatz (U) - Laaer Berg, Kurpark Nordoesteingang
  • 69A: Südtiroler Platz (S) (U) - Simmering (S) (U)
  • 70A: Reumannplatz (U) - Inzersdorf, Großmarkt
  • 72A: Gasometer (U) (Bécsi Aréna) - Hasenleitengasse
  • 73A: Simmering (S) (U) - Landwehrstraße (HUMA Bevásárlóközpont) - Alberner Hafenzufahrstraße
  • 74A: Stubentor (U) - Sankt Marx, Leberstraße (S)
  • 76A: Simmering, Grillgasse (U) - Landwehrstraße (HUMA Bevásárlóközpont) - Kaisebersdorf
  • 77A: Rennweg (S) - Prater, Lusthaus
  • 80A: Praterstern, Bf. Wien Nord (S) (U) - Schlachtausgasse (U)
  • 82A: Stadion (S) (U) - Praterstern, Bf. Wien Nord (S) (U)
  • 83A: Arnikaweg - Erzherzog-Karl Straße (S)
  • 84A: Schlachtausgasse (U) - Donaustadtbrücke - Zachgasse
  • 90A: Kaisermühlen, Vienna International Center (U) - Gansehäufel
  • 91A: Kaisermühlen, Vienna International Center (U) - Ölhafen, Neue Donau
  • 92A: Kaisermühlen, Vienna Internation Center (U) - Siedlung Wulzendorf
  • 93A: Kagran (U) - Aspernstraße, Oberdorfstraße
  • 94A: Kagran (U) - Erzherzog-Karl Straße
  • 97A: Aspern, Oberdorfstraße - Hausfeldstraße
  • 98A: Hirschstetten Ort - Eßling Schule

B jelű buszok

A B jelzésű autóbuszokat nem a WL, hanem (általában) a Dr. Richard üzemelteti.
Ezen vonalak listája:
  • 7B: Schedifkaplatz - Business Park Vienna
  • 20B: Floridsdorf (S) (U) - Kaisermühlen, VIC (U)
  • 33B: Floridsdorf (S) (U) - Strebersdorf
  • 35B: Neustift am Walde - Hütteldorf (S) (U)
  • 42B: Hernals (S) - Schafberg
  • 43B: Neuwaldegg - Cobenzl
  • 44B: Hernals (S) - Mitterberg
  • 45B: Ottakring (U) - An der Scheibenwiese
  • 46B: Ottakring (S) (U) - Ottakringer Bad - Predigtstuhl - Ottakring (S) (U)
Körjárat, a 146B ellenkező irányába közlekedik
  • 53B: Unter St.Veit (U) - Hütteldorf (S) (U)
  • 54B: Ober St.Veit (U) - Wolkersbergenstraße - Stock im Weg - Ober St.Veit (U)
Körjárat, az 55B ellenkező irányába közlekedik
  • 55B: Ober St.Veit (U) - Stock im Weg - Wolkersbergenstraße - Ober St.Veit (U)
Körjárat, az 54B ellenkező irányába közlekedik
  • 56B: Hietzing (U) - Rosenhügel - Maurer Hauptplatz - Hietzing (U)
Körjárat, Hietzing–Stranzenberggasse szakasz kivételével a 156B ellenirányú járata
  • 58B: Hietzing (U) - Atzgersdorf
  • 60B: Hermesstraße - Lainzer Tor
  • 80B: Krieau - Kaiserebersdorf, Münnichplatz
  • 95B: Erzherzog-Karl-Straße (S) - Rautenweg
  • 96B: Schillwasserweg - Neubreitenlee
  • 99B: Eßling Schule - Wegmayersiedlung - Eßling Schule
  • 99B: Eßling Schule - Schafflerhof - Eßling Schule
  • 146B: Ottakring (S) (U) - Predigtstuhl - Ottakringer Bad - Ottakring (S) (U)
Körjárat, a 46B ellenkező irányába közlekedik
  • 156B: Hietzing (U) - Maurer Hauptplatz - Rosenhügel - Hietzing (U)
Körjárat, Hietzing–Stranzenberggasse szakasz kivételével az 56B ellenkező irányába közlekedik
  • 171 Kaiserebersdorf, Münnichplatz - Zentralfriedhof - Schwechat, Volksbank
Környéki járat, üzemeltetve a WL által

N jelű buszok, éjszakai járatok

Az N jelölésű autóbuszok az éjszakai autóbuszok. Ezekből 23 járja a várost, átlagosan 60 perces járatsűrűséggel 0.30 és 4.30 (bizonyos vonalakon 0.00 és 5.30) között. A 23 éjszakai vonal:
  • N6: Enkplatz, Grillgasse - Handelskai
  • N20: Edmund-Hawranek-Platz - Am Heidjöchl, Huasfeldstraße
  • N25: Adolf-Loos-Gasse - Schwedenplatz
  • N26: Guntherstraße, Stadtgrenze - Schwedenplatz
  • N29: Floridsdorf - Praterbrücke
  • N31: Stammersdorf B7 - Schwedenplatz
  • N35**: Salmannsdorf - Nußdorfer Straße
  • N36**: Nußdorf - Schottentor
  • N38: Grinzing - Schottentor
  • N41: Pözleinsdorf - Schottentor
  • N43: Neuwaldegg - Schottentor
  • N46**: Psychiatrisches Krankenhaus - Kärtner Ring, Oper
  • N49: Hütteldorf, Bujattigasse - Kärtner Ring, Oper
  • N50**: Badgasse - Kärtner Ring, Oper
  • N58**: Hummelgasse - Kärtner Ring, Oper
  • N60: Maurer Hauptplatz - Kärtner Ring, Oper
  • N62: Hermesstraße - Kärtner Ring, Oper
  • N64**: Siebenhirten - Handelskai
  • N66: Liesing - Kärtner Ring, Oper
  • N67: Oberlaaer Straße - Kärtner Ring, Oper
  • N71: Svetelskystraße - Kärtner Ring, Oper
  • N75: Gasometer (Bécsi Aréna) - Kärtner Ring, Oper

ASTAX

Az ASTAX (Anrufsammelntaxi) egy nyugaton előszeretettel használt tömegközlekedési szolgáltatás. Ennek értelmében az utas felhív egy telefonszámot (+1-7909-424-xx, ahol xx a vonal száma), majd közli, hogy melyik vonal melyik megállójából szeretne indulni egy megadott időpontban, melyik irányba és persze meddig. Ezt követően az autóbusz 'érte megy'. Az ASTAX járatok mindegyikét a WL üzemelteti; ezek vonalhálózata:
  • 19A: Alaudagasse - Alaudagasse
Körjárat, útvonala megegyezik a normál üzemű 19A vonaléval
  • 25A: Postamt - Süßenbrunner Platz
  • 30A: Freiheitsplatz - Großjedelsdorf
  • 41A: Pötzleinsdorf - Neustift am Walde
Útvonala megegyezik a normál üzemű 41A vonaléval
  • 44T: Güpferlingerstraße - Oberwiedenstraße
  • 83A: Arnikaweg - Erzherzog-Karl Straße (S)
Útvonala megegyezik a normál üzemű 83A vonaléval
  • 99B: Eßling Schule - Eßling Schule
Körjárat, útvonala megegyezik a normál üzemű 99B vonaléval
  • N17: Himberger Straße - Unterlaa
  • N20: Kagraner Platz - Neu Eßling
  • N29: Praterbrücke - Praterstern
  • N35: Salmannsdorf - Nußdorfer Straße
  • N36: NußdorferPlatz - Nußdorfer Straße
  • N54: Westbahnhof - Baumgartenbrücke
  • N61: Maurer Hauptplatz - Liesing
  • N64: Alterlaa - Siebenhirten
  • N68: Quellenplatz - Laaer Berg
  • N90: Feiertag Kaisermühlen - Aspern
Fontos megjegyezni, hogy az ASTAX járatok csak a nap bizonyos szakában közlekednek. Ezek az időpontok vonalanként eltérőek.


Pápa, a reformáció városa

Debrecen a kálvinista Róma, Pápa pedig a reformáció városa.  A gondolatot az adta, hogy tavasszal elmentem Pápa városába, mert a Reformata M...