2016. április 29., péntek

Tétény, Camponától Törley-ig

A Nagy-Budapest 1950-es megalakulásakor a főváros XXII. kerülete mesterségesen jött létre Nagytétény egy részének és Budafok összevonásából Budatétény néven. Budafoknak két jelentős üzeme a Hungária Sajtgyár (régen Budafoki Tejüzem) és a Hungarovin (régen Budafoki Pincegazdaság) neve híres világszerte.
Tétény Budapest születésekor 1873-ban utólag, rá 1 évre becsatlakozott. Már a kelta és római korban katonai tábor és polgárváros létesült itt Campona néven.
A kerületnek két vasútállomása is van, Budafok-Albertfalva és Nagytétény-Érdliget, ugyanazon a vonalon mindkettő.
A XXII. kerület budafoki része nem túl jelentős, tétényi városrésze sokkal nagyobb múltra tekint vissza, a Dél-Buda tüdejének számító Kamaraerdő is elérhető villamossal, 1992-ig a 9-es villamos, utána pedig a 41-es villamos végállomása a Kamaraerdő, Ifjúsági Parknál van, ahol egy művelődési ház is van nagyon jó rendezvényekkel. Én régebben nagyszüleimmel többször voltam itt modellvasút- és terepasztal-kiállításon is. Ha a villamossal a Leányka utca megállótól nem Kamaraerdő felé döcögünk, hanem maradva a fővonalon, akkor a Budafok Városháza tér végállomásnál leszállva (1990-ig Budafok Varga Jenő tér) először a Városháza épületét és a Budafoki plébániatemplomot pillantjuk meg, majd a városközponttól 400-500 m távolságot gyalogolva, vagy 2-3 megállót buszozva a Száraz-Rudnyánszky kastély tárul a szemünk elé, amely a Budapesti Iparművészeti Múzeum fiókjaként működő Magyar Bútortörténeti Múzeumnak ad otthont, amit 1985-ben nyitottak meg és már kétszer meg is látogattam. A Leányka utca nevének eredete a környékben termesztett leányka nevű szőlőfajta termesztésére utal.
A városközpont előtt 2 megállóval leszállva a villamosról juthatunk a pincerendszer bejáratánál lévő Oroszlános-udvarba, ahol a 2003-ban megnyílt Álomautó Múzeum és Amerikai Veteránautó- és Oldtimer-történeti Kiállítás tekinthető meg 2011-es árak szerint egységesen 2500 Ft-ért, ami megéri a belépő árát, mert egy hatalmas élményt jelent. A múzeumnak helyt adó épületegyüttes onnan kapta az "oroszlános" elnevezést, mert Törley József pezsgőgyáros kedvelte a velencei építészeti stílust és az ő telkén épült fel a pincerendszerhez szorosan kapcsolódó létesítmények.
A 2000-es évek elején kitört bevásárlóközpont- és plazaépítési láz hozta magával azt, hogy a rommá amortizált Budafoki Textilfonógyár helyén megépült a Campona Center Bevásárlóközpont és ebben a gyerekek és felnőttek által egyaránt kedvelt Tropicarium- és Óceanárium. A Campona Bevásárlóközpont egyébként nemcsak a Tropicariumnak ad otthont, hanem az Magyar RTL-csoport tv-stúdiói is onnan adják a műsoraikat.
Ha a Móricz Zsigmond körtéren felszállunk 40-es gyorsbuszra, akkor a végállomáson leszállva juthatunk el az 1990-ben megnyílt Memento Park Szoborpark Múzeumba, ahol Marx és Engels életnagyságú szobrai áll büszkén a főbejáratnál, valamint a Dózsa György úton álló Felszabadulási emlékmű is ide került. Ha nem utazunk végig a 40-es gyorsbusszal, hanem félúton leszállunk, akkor a Keramika Kerámiatörténeti Múzeumot látogathatjuk meg, amelyet egy keramikus művész hozott létre 1996-ban és 1998 óta az Iparművészeti Múzeum fiókjaként működik.
Ha a Városközpont előtt 1 megállóval szállunk le a villamosról, akkor a Promontor városrészen megpillanthatjuk nemcsak a Promontor Étterem díszes épületét, hanem a Törley-gyár és a hozzá tartozó mauzóleum és kastély épületében láthatunk ipartörténeti emlékeket, valamint a pezsgőgyártás rejtelmeibe is beavatják a látogatót.
Törley József franciaországi tanulmányútjáról, Champagne-ból hazatérve először a Magyar Szeszfőzde Részvénytársulat inasaként kezdte gyártani a habzós bort, amit legelsőként ő nevezett el pezsgőnek, mivel a nemesi szeszital teteje pezsegni kezdett. Az akkor még részben önálló város, Tétény egy teljesen új területet adott át ingyenesen 75 év tartós bérletre gyár létesítése céljából és így Törley József megalakította cégét, a Törley Pezsgőgyárat. A szocializmus időszakában a BUSZESZ (Budapesti Szeszipari Vállalat) budafoki fióküzemeként működött, ahol az egyik Törley-utód volt a gyárigazgató. 1990-ben ennek a gyárigazgató Törleynek a gyereke visszavette az üzemet és újra felvette a Törley Pezsgőgyár nevet, de az 1960-as években bevezetett gyengébb minőségű pezsgőt, a Lánchíd Pezsgő nevét megtartották és a mai napig is gyártják még, de újra előtérbe került a minőségi pezsgők gyártása.
Mivel a pezsgőgyártás egyedisége és korlátozott darabszáma miatt igen drága, ezért 2005-ben a Törley-gyár a német Henkel Pezsgőgyár tulajdonába került, de a gyár élén ma is egy Törley leszármazott irányít vezérigazgatóként.
Tehát Budatétény Camponától Törley-ig hosszú és rögös utat járt be, de itt a történelem minden mozzanata megtalálható.
Kedves Olvasóim! Ha Budapesten jártok menjetek el legalább egyszer a XXII. kerületbe, Téténybe, hogy megnézzétek, amit leírtam!

Most pedig a képek következnek:
Budatétény képekben:
Budafok, Hungária Sajtgyár
Budafok, Leányka utca
Budafok, Kerámiapark - Keramika Múzeum
Nagytétény, Kastélymúzeum (Száraz-Rudványszky kastély, Bútormúzeum)
Szoborpark - Memento Múzeum, Marx és Engels
Budatétényi Városközpont
Budafok, Városház tér és a Városháza
Budafok, Városház téri plébániatemplom
Budafok, Városháza
Budafok, Törley-gyár felirata
Budafok, Törley Pezsgőgyár épülete
Budafok, Törley-mauzóleum
Budafok, Városközpont
Álomautó- és Oldtimer Múzeum:
Álomautó Múzeum bejárata
Oroszlános-kapu, Oroszlános udvar
amerikai részleg
BMW Isetta
Chevy
Ford Mustang
Lincoln
Merci 280
Porsche 911
rendszámtábla gyűjtemény
Rolls-Royce modellpaletta
Rolls-Royce Phantom
Volvo modellpaletta 1966-ból

Maria Schutz, az Alpok gyöngyszeme

Valamennyi szervezett buszos utazásnak és egyéni autós kirándulásnak pillanatnyi megállóhelye a kicsiny osztrák település.
Maria Schutz ugyanúgy Mária kegyhely, mint Mariazell. A település az 1500-as évek óta a passzionista rend egyik központja. Ez a katolikus férfi szerzetesrend nagyon kis létszámú, mert Maria Schutzon kívül a világban még 2 helyen vannak összesen. Az aprócska település gyakorlatilag a passzionista rend kolostor- és templomépítésével kezdődött, mert előtte teljesen néptelen volt a vidék, majd pedig a Mária Terézia korabeli skótok betelepítése adott egy újabb löketet a környék fejlődésének.
A település a Sonnwendstein-hegyvidék és a Semmeringer Alpen (Semmeringi Alpok) találkozásánál fekszik tengerszint felett 760 m magasan. Az aprócska település 2001-ben kapott városi rangot. Lakosságszáma lassú fogyatkozást mutat, jelenleg a legutolsó 2008-as népességszámlálás szerint lakosainak száma 780 fő volt.
Az ország és egyben Európa legkeskenyebb városházája itt van, de egyben Ausztria legmagasabb keresztje is itt található. A bécsi Stephansdom keresztjének magassága 2,85 m és a Maria Schutzban lévő ezzel szemben 4,16 m magas. A város templomának oltár mögötti részen egy gyógyforrás fakad, aminek a helyiek és az osztrákok szerint "csodatévő ereje" van.
Egy kis rövid szusszanásnyi pihenőt érdemes itt tartani és utána megújult erővel folytathatjuk utunkat tovább a Schottwien-viadukton (a Morzsa-hídon) keresztül uticélunk felé.
A völgyben található Schottwien településre Mária Terézia skótokat telepített be, amikor elnéptelenedett a vidék. A Schottwien név szó szerint Skótbécset jelent. A viadukt megépítése előtt csak a Sonnwendstein-hegyvidék teljes megkerülésével lehetett Maria Schutzba eljutni, mert a Semmeringer Alpen (Semmeringi Alpok) felől teljes képtelenség volt megközelíteni a települést. Az osztrák kormány elhatározta egy viadukt építését, amit 2 év múlva, 1986-ban elkezdtek építeni nemzetközi összefogással.
A munkában a magyar Hídépítő Zrt., az osztrák Strabag, valamint olasz, francia és svájci hídépítő mérnökök vettek részt. A Schottwien-viadukt beceneve, vagy gúnyneve azért Morzsa-híd (Mörselbrücke), mert időközben elfogyott a pénz és leállították az építkezést túlköltekezésre hivatkozva. Majd 3 év múlva, 1996-ban folytatták az építkezést és így teljes szakasza 2007 őszére készült el a terv szerinti 2004-es átadás helyett. Előnye pedig a gyorsasága, mivel ez autópálya-híd és a Sopron-Mariazell távolságot 20 km-rel lerövidíti, vagyis menetidőben 30 perc csökkenést jelent ennek a hídnak az elkészülte.

Most pedig a képek következnek:
Maria Schutz, autópályaállomás az Alpokkal
Maria Schutz, Auerhahn Fogadó
Maria Schutz, házrészlet
Maria Schutz, városközpont
Maria Schutz, kegyeleti templom főoltára
Maria Schutz, kegyeleti templom orgonája
Maria Schutz, kegyeleti templom szószéke és főoltára
Maria Schutz, kegyeleti templom szószéke
Maria Schutz, kegyeleti templom tornyai
Maria Schutz, kegyeleti templom Madonna-szobor
Maria Schutz, passzionista kolostor
Maria Schutz, passzionista rend alapítójának emlékműve
Schottwien falu az Alpokkal
Schottwien-viadukt az Alpokkal
Schottwien-viaduktról Maria Schutzra nézve

2016. április 28., csütörtök

Minimundus, az osztrák játékváros

A dán építőjátékot gyártó Lego cég szerte Európában és a fél világon Játékvárosokat hozott létre, ilyen a holland Madurodam Amszterdam mellett, valamint a Klagenfurt mellett található Minimundus.
Ennek szlogenje: Lego, a világ kicsiben.
A világ összes híressége megtalálható itt: budai vár, New York-i Central Park, grazi óratorony, bécsi villamos stb...

Most pedig jöjjenek a képek:
Minimundus
Minimundus, Maria Elend vasútállomás

Minimundus

Szentendre, a legnépesebb délszláv település

A 26 000 lakost számláló város névadója II. András királyunk, akit az 1500-as években Szent Endre néven emlegettek, amikor a pápa a világ szentjeinek sorába emelte.
Az Osztrák-Magyar Monarchia területén több betelepítési hullám sodort végig. A török idők elmúltával a középső országrész, köztük Szentendre teljesen elnéptelenedett, ezért Mária Terézia délszláv népcsoportokat telepített be ide: rácok, szerbek, horvátok, szlovének, szlavónok, vendek, bolgárok, görögök és moldávok jelentek meg, akik egy része elmagyarosodott, másik része pedig mindvégig megtartotta déli néphagyományait.
Ennek a jellegzetes délszláv kultúrának jelentős személyisége volt Vujisics Tihamér szerb születésű és magyar származású koreográfus és táncművész.
A Mária Teréziát követő évszázadokban pedig a művészek és írók kedvelt lakhelyévé vált: itt alkotott Kovács Margit keramikusművész, a Ferenczy-család több híres tagja, akik híres szobrászok voltak. Ide települt ki Nádas György humorista és színművész, itt lakott Antal Imre zongoraművész és tv-műsorvezető, jelentőssé vált a Szentendrei Művésztelep.
1990 tavaszán a Budapesti Közlekedési Múzeum a HÉV-végállomásnál itt nyitotta meg a Magyar Villamosok és HÉV-járatok Gyűjteményét, ami 1998-ban vette fel a Budapest Városi Tömegközlekedési Múzeum nevet.
A Horn-kormány rájött arra, hogy Budapestnek sok adminisztrációs teher nyomja a vállát, ezért a Közép Duna-vidék Régió székhelye Szentendre és Pest megye székhelye pedig a királyi főváros, Gödöllő lesz 1997-ben. Azóta Budapest csak egyszerűen Magyarország fővárosa.
A Pest Megyei Könyvtár alapítása óta Szentendre városában működik, a Flór Ferenc Megyei Kórház központja pedig Kerepes városában van, de fiókintézménye a Budapesti Rókus Kórház.
Többet nem írok róla, mert aki kíváncsi a város hangulatára az üljön fel a Batthyány téren a HÉV-re, unokaöcsém szerint a "zöld villamosra" és szálljon le róla Szentendre végállomáson, vagy szálljon fel az Újpest Városközpontból induló sárga színű távolsági buszra és Aquincum felső megállón keresztül 50 perc utazással zötykölődve megérkezhet a Szentendre Duna-part végállomásra. Mindkét utazási formát ajánlom, de a HÉV-vel való utazás gyorsabb, mert az csak 28 perc és nemcsak rövidebb, de sokkal szebb is, mert a vasúti szerelvény a Batthyány tértől Szentendre állomásig a Duna-parton megy. A buszos utazás pedig a főváros szürkébb és zordabb oldalát mutatja a bámészkodónak, mert a régi gyárak és üzemek már 26 éve az enyészeté lett és azóta sem nyúltak hozzá. Volt egyszer egy gyáripar, de erre senki sem lehet büszke sajnos!

Most pedig a képek:
város főutcája
Centrum Üzletház
Dunaparti sétány
Falumúzeum
hajókikötő
katolikus templom
Korona Vendéglő
Városi Tömegközlekedési Múzeum, Muki-villamos
Vujisics Tihamér háza
Duna-part

Pápa, a reformáció városa

Debrecen a kálvinista Róma, Pápa pedig a reformáció városa.  A gondolatot az adta, hogy tavasszal elmentem Pápa városába, mert a Reformata M...